Regisztrált szervezők számára: itt vihet fel új továbbképzéseket.
Kedves Doktornő / Doktor Úr!,
römmel értesítjük Önt, hogy az idei évben is megrendezésre kerül az I. Callus Tudományos Konferencia és a már hagyományos XV. Denti Szimpózium és Baráti Találkozó. Az eseménynek kettős célja van: elsődlegesen, hogy létrejöjjön az implantológia tudományos hátterével foglalkozó nemzetközi Callus szakmai és baráti közösség. Másodsorban, hogy folytassuk a hosszú évtizedek óta tartó Denti Szimpózium hagyományait, ahol az érdeklődők lehetőséget kapnak arra, hogy megismerjék a legfrissebb kutatási eredményeket és tapasztalatokat a fogászat és implantológia területén.
A program változatos előadásokat, workshopokat és kerekasztal beszélgetéseket kínál, amelyek lehetőséget teremtenek a tudás megosztására és a szakmai párbeszédre.
Különösen izgalmasnak ígérkeznek a pénteki napon megrendezett, hands-on képzésekkel kiegészített workshopok, melyekre szeretettel várjuk a hazai és külföldi tudomány iránt érdeklődő fogorvosokat és implantológusokat. Emellett külön tudományos e-poszter szekciót is szervezünk, ahol az érdekes kutatási eredményeket várjuk bemutatásra.
A tudományos programoknak pedig különleges keretet ad a híres Törley pezsgőgyár rendezvényterme, amely egyedi és inspiráló környezetet biztosít a tudományos előadásoknak.
Várjuk részvételüket, és abban bízunk, hogy az esemény lehetőséget nyújt majd Önöknek, hogy tovább elmélyítsék tudásukat a fogászat és implantológia területén, mindezt egy szakmai rendezvény baráti és közvetlen hangulatában.
Tisztelettel,
Vajdovich Nóra
CEO, Denti System Ltd.
Kreditpont
:
Nem szerezhető!
Időtartam:
2 nap
Részvételi díj:
Ingyenes
December 1, 2023, Friday
WORKSHOPS
Dr. Dr. med.habil FERENC OBERNA Ph.D.
Dr. GÁBOR ZÖLD
Dr. ATTILA MÜHL
December 2, 2023, Saturday
PROGRAM
Prof. Dr. ISTVÁN VAJDOVICH
Prof. Dr. ATES PARLAL
Dr. LAJOS PATONAY
Dr. ATTILA MÜHL
Dr. MÁRTON KIVOVICS Ph.D.
Dr. ZOLTÁN NYÁRÁDY MD, DMD, Ph.D.
Dr. IVÁN MANDEL
Dr. ADÉL NÉMETH
Dr. ZOLTÁN PATONAI
Dr. Dr. med.habil FERENC OBERNA Ph.D.
Dr. GÁBOR ZÖLD
Dr. ATTILA MÜHL
Prof. Dr. ISTVÁN VAJDOVICH
Prof. Dr. ATES PARLAL
Dr. LAJOS PATONAY
Dr. ATTILA MÜHL
Dr. MÁRTON KIVOVICS Ph.D.
Dr. ZOLTÁN NYÁRÁDY MD, DMD, Ph.D.
Dr. IVÁN MANDEL
Dr. ADÉL NÉMETH
Dr. ZOLTÁN PATONAI
22 Boutique Hotel
Budapest, Anna u 9, 1221
Attila Csenki
+36 20 366 9325